A TATAMI rövid története

Sue Brandon - a róla elnevezett - TATAMI létrehozója maga is több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, mint Judo edző.

Amikor első saját iskoláját megnyitotta, szembe kellett néznie azzal a lehetetlennek tűnő feladattal, hogy egy ideiglenes helyszínre mozgatható küzdőtalajt telepítsen.

A hivatalos - favázon-gumitömb - szerkezetű Judo küzdőtér természetesen szóba sem jöhetett. Nemcsak a megvalósítás rendkívüli költségei miatt, hanem főleg a felépítéséből adódó helyhez kötöttsége miatt sem.

Bizonyára sokan találkoznak hasonló problémával, akár egy küzdősport harcosairól, akár egy általános iskola testnevelő tanárairól legyen szó.

Így amikor a fejlesztő saját ötletének megvalósítási terveit kezdte kidolgozni, törekedett arra, hogy megfizethető, univerzális eszközt hozzon létre, amit persze először Ő maga és tanítványai teszteltek.

Ez a küzdőszőnyeg vált aztán ismertté úgy, mint Sue Brandon TATAMI.