Hotelek, szállodák:    
Interjúk:

Erzsébet Szállodák (Erzsébet Üzemeltető Kft )

 
       
Hunguest Hotels ZRt  Hotel Helios Hévíz    
     
Zánka-Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft.  

Dóczi Sándor
(Aikido)

"Nem csak a Tatamin hasznos..."

Interjú Berkes László, Ju-Jitsu mesterrel:

-Jól tudom, hogy neked volt először gördeszka pályád Magyarországon?

-Az ugyan egy másik sztori, de ez így azért nem is teljesen igaz. Az egyik edzőtársam fia foglalkozott ezzel, és így vágtunk bele. Máshol láttunk már akkor itt Magyarországon is, és mi is vettünk egy "félcsövet". Jó kis pálya volt, meg kell hagyni! Egyébként a 14mx6m-es vízhatlan ponyvát, amivel télire letakartuk, szintén a Sue Brandontól vettük '97-ben.

-Így kerültél először kapcsolatba velünk?

-Nem, az a Tatami miatt volt.

-Hogy is...?

-Tudod, '79-től '82-ig Judóztam, aztán Budapesten Aikidózni akartam, de azt mondták, az első három övig Ju-Jitsuval kezdjem. Később választanom kellett, mert a Ju-Jitsu és az Aikido együtt nagyon sok időt vett volna el. Így maradtam a Ju-Jitsunál, amit a laikusoknak úgy szoktam bemutatni, mint ami kicsit Judo, kicsit Karate sport. 1984-ben kezdtem el tanítani Pesten, és '87-ben Kecskeméten. Ma is folyik oktatás a Bányai Júlia Gimnáziumban (Kecskemét, Nyíri út 11.). A 200nm-es nagyterem fele, és a lenti kisterem teljesen le van tatamizva az edzések idejére. Természetesen Sue Brandon Tatamival. Van még egy 55nm-es terem Hetényegyházán, és nemrég kezdtünk az Orgoványi Általános Iskola sportcsarnokában 40nm tatamival. Összesen 274nm(!) Sue Brandon Tatamink van. Rendszeresen rendezünk versenyeket is 4 páston, egyenként 64nm-en!

-Milyen korosztály tanul a dojoidban?

-7évestől 40-50 évesig, én is 42 vagyok már...:-)

-Eredmény, élmény, amire szívesen emlékszel?

-A tanítványaimra vagyok a legbüszkébb! Tudod, milyen jó látni őket...?! Most kezdett Orgoványon tanítani a tavaly I. danra vizsgázott mesterfokú tanítványom, Cseri József. Itt, a "szűz" területen, fiatalok, idősek szinte 'szomjazzák', igazán értékelik, amit tanulnak!

-Sue Brandon Tatamin?

-Természetesen! Bár az első tatamik, amiket vettünk, még a szocialista időkben, Edelényben, egy Tsz-ben készültek. Ott készítettek hagyományos, nehéz, versenytatamikat, francia licensz alapján, tudod, felül recés borítás, alul tapadásgátló, egyenként 25kg! Ahogy kialakult az oktatási rend: gyerek-kezdő, gyerek-haladó, stb., szegény gyerekek meg sem tudták mozdítani azokat a nehéz tatamikat! Paradox módon, az én szememben a Sue Brandon Tatami legfőbb "harci" értéke, a könnyű volta!:-) Ha jól emlékszem, '96-ban vettem először, azóta a gyerekek is könnyedén pakolják le, szedik fel edzéskor. A régi, nehéz tatamik egy másik dojoban vannak fixen letéve. Tudod, kicsit olyan vagyok, mint az afrikai masai-ok, akik marhában mérik a gazdagságot, nem pénzben. Én tatamiban mérem: minél több tatamim van, annál gazdagabb vagyok...!:-) Használtan is vettem már Sue Brandon Tatamit, nem csak tőletek! Vannak 0,5mx1m-es "negyedes" tatamijaim is, nem is tudom mások vesznek-e olyat tőletek...

-Tudod, vállalunk méretre gyártást is kérésre.

-Igen, de aki gyakran 'költözik', annak jobban megéri inkább a támasztó léceket faragni a szélekre...

-Ez igaz:-)

-Egyébként a Ju-Jitsunak nem csak a tatamin van haszna. Egy korábbi tanítványom, aki nemrég a kislányát hozta le hozzám edzeni, mesélte, hogy nem sokkal azután, hogy abbahagyta - ez évekkel ezelőtt volt - a tatamin tanultak mentették meg az életét. Több, mint 80km/h sebességgel haladt az úton a kocsijával, amikor az ajtó, aminek úgy jól nekitámaszkodott, hirtelen kinyílt. Reflexszerűen "gombócot" formált a testéből és úgy gurult a földön, ahogy az eséstechnikán tanulta, így nem törtek a testtagjai szanaszét. Így is súlyos sérülésekkel ugyan, de legalább élve úszta meg! Gondold el...!

-Köszönöm, hogy ezt is elmondtad, jó látni a Tatami 'hasznát' így is, mert én egyébként abszolút erőszak ellenes vagyok...

-Na, az erőszak ellenesség meg az edzésből következik! Minél többet jár valaki edzésre, annál nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb lesz. Ez látszik is rajta, átragad másokra is, úgyhogy annál később kerül oda a sor, hogy erőszak legyen belőle...!

-Köszönjük Neked az interjút, Laci!

(Az interjút Szilágyi Sándor készítette 2005. 01. 19-én. A *-gal jelölt megjegyzések és a kiemelések a szerkesztőtől vannak.)

Rendvédelmi szervek:    

Aikido

Interjú Dóczi Sándor, 3 danos Aikido mesterrel, aki a Seiwakan dojo vezetője, és a Fitt-Fut Alapítvány kurátora is egyben:

- Mióta Aikidózol, Sándor?

- 1990-ben, Szombathelyen, Boda Róbert 3. danos mesternél kezdtem Aikidózni. Később, Vácon, Szabó Balázs 4. danos mesternél folytattam, aki most a legnagyobb magyarországi Aikido Egyesület, a Magyarországi Kobayashi Dojók Egyesületének elnöke. Az egyesület a Kobayashi hálózathoz tartozik, amit Kobayashi Yasuo 8. danos, és a fia, Kobayashi Hiroaki 6. danos mesterek vezetnek. A szervezet Japánban és világszerte ismert. Megtiszteltetés számomra, hogy itthon az egyesületnek én is alapító tagja lehettem.

- Tudom, hogy az Aikidó japán eredetű, és nem sport, hanem harcművészet, de milyen régre nyúlik vissza az eredete?

- Az Aikidó még csak kb. 100 éves múltra tekint vissza, maga a név is csak az 1940-es évek óta létezik de gyökerei sok száz évesek. Ueshiba Morihei, az alapító (o-sensei), az Aikidót elsősorban Dayto-riu és az Aiki-jitsu alapjaiból hozta létre.

- Inkább támadó, vagy védekező jellegű?

- Az Aikido védekező és önvédelmi jellegű. Az aikidoka az ellenfél lendületét, mozgását, erejét használja ki. Ütések, rúgások helyett kitéréseket, könyökre irányuló feszítéseket, az ellenfél egyensúlyát támadó technikákat alkalmaz, amelyek képessé tesznek egy gyengébb fizikumú egyént is nálánál jóval erősebbekkel való helytállásra. Vagyis, az Aikido az "ellent nem állás" művészete.

- Okos! Mi a legnagyobb élményed?

- A legfrissebb: Idén nyáron Békéscsabán megkaptam a 3. dant. Tudod, csodálatos érzés és megtiszteltetés "utolérni" a mestert, aki tanítani kezdett! De élmény a saját dojómban tanítani, látni, ahogy fejlődnek a tanítványaim és érnek engem is utól...:)

- Úgy tudom, gyerekekkel is foglalkozol...

- Igen. Vezetek Vácott egy alapítvány, (Fitt-Fut Alapítvány) amely Aikidót, Kung-fut és Judót oktat gyerekeknek.

- Ez ritka ma Magyarországon. És hogyan kerültél kapcsolatba a Sue Brandon Sporttal?

"Az Aikido tatami igényes..."

- Az Aikido, eltérően a Karatétól, vagy a Kung-futól, tatami-igényes harcművészet. Amikor a dojónkat alapítottuk, öreg, rossz tatamik álltak rendelkezésünkre, így kerestünk jobbat. A mesteremnél, Szabó Balázsnál láttam a jellegzetes zöld színű Sue Brandon Tatamikat. Öt éve húzattam át először a tatamijaink közül jópárat a Sue Brandonnal, nagyon elégedettek vagyunk az anyag és a munka minőségével. Azok a tatamik, a mai napig nagyon jól bírják, szinte elnyűhetetlenek. Azóta minden évben rendelünk tőlük.

- Milyen hatással van az Aikido az életedre?

- Nos, úgy érzem megváltoztatta a jellemem, szemléletem, és nagyon szeretem, de nem vagyok "Aikido függő" :) és nem szeretem majmolni és túl misztifikálni amit csinálok. Hiszen az Aikido mellett évek óta Tai-chizom és a magashegyi túrák nyugalma és izgalma is nagyon vonz.

- Magashegyi túrák???

- Igen! Képzeld, 2004. nyarán a 10 és 12 éves lányaimmal, akik most szerezték meg a 14. kyut, és kedves, 1. danos feleségemmel (szintén Aikidóznak) megmásztuk a "Tengerszem" Tátra csúcsot, ami 2500m magas, és 2000m fölött csak sziklák, és süvítő szél...

"Félelmetesen emberbarát;-)"

- Megkapó! Nagyon örülök, hogy egy kicsit jobban megismerhettünk, és köszönjük az interjút!

- Szívesen! Tudod, félelmetes ember- és társaság barát vagyok. Egy sör mellett szívesen mesélek még, egyszer...

***

(Az interjút Szilágyi Sándor készítette 2004. 12. 29-én. A *-gal jelölt megjegyzések és a kiemelések a szerkesztőtől vannak.)

Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola  
     
ORFK Készenléti Rendőrség  
     
Nemzeti Adó-és Vámhivatal  Budapest  
       
Büntetésvégrehajtási Szervezet Oktatási Központ    
Honvédelem:    
Magyar Honvédség Pápa  Bán Mátyás Bázisrepülőtér  
     
Magyar Honvétség 12. Arrabóna Lérak Ezred  
Egészségügyi intézmények, szervezetek:    
International Medical Services  

Interjú Kárpáti Gábor Csaba, II. danos Aikido instruktorral, aki a Misogi Aikido és Budo Egyesület elnöke, és a Szenzár Kiadó tulajdonosa is egyben:

- Mióta, és mit sportolsz, Gábor?

- Több, mint egy évtizede aikidózom, és nagyon szeretem! Egyébként bocsáss meg, hogy megjegyzem, az Aikido nem sport, hanem harcművészet, még versenyeket sem rendeznek belőle. Az Aikido sokkal inkább a lélek művészete, jellem- vagy személyiségfejlesztés, igaz ennek van fizikális vetülete, és elsőre sokaknak bizonyára ez a látványosabb...

- Akkor bizonyára valamilyen filozófia is kapcsolódik hozzá.

- Természetesen. Az Aikido alapítója, Ueshiba Morihei O-Sensei (Nagymester) egy 'do'-t, azaz 'szellemi Út'-at hozott létre. Erről többet is megtudhatsz a kiadóm, a Szenzár Kiadó által az Aikidóról megjelentetett gazdag irodalomból: a www.szenzar.budo.hu vagy a www.aikido.hu honlapokról. De hogy az előző kérdésedre válaszoljak, először még gyerekkoromban Kyokushin karatéztam, és judóztam két évig. Aztán a Műszaki Egyetemen tértem be az ottani Aikido klubba, ahol is az Aikido szellemisége fogott meg. Nekem az Aikido már jóval több, mint egyszerű hobby, immár 13 éve része az életemnek - ahogy az ember fejlődik, halad előre, egyre növekvő felelősséget is kell hordoznia.

- Azt mondtad az Aikido az életedre is mély hatással van. Mondanál egy példát?

- Szívesen. Eszembe jut egy eset, néhány évvel ezelőtt történt: Édesapám vett egy új kocsit. De egy olyan igazán jó kocsit képzelj el, húzós motorral, vadi új, nyugati, minden... Átengedte a volánt, hogy én is kipróbáljam, milyen vezetni. Az M7-esen téptünk is vele rendesen a belső sávban, az érdi emelkedőn felfelé. Tényleg nagyon jól ment, és én nem tudtam - honnan is tudhattam volna -, hogy az emelkedő túloldalán útszűkület van, hatalmas, araszoló kocsisor. Az utolsó 100m-en vettem észre, hogy ez a hosszú kocsi tömörülés nem igazán halad, szinte áll. A hirtelen fékezés biztosan emberéletekbe került volna. Nem is volt akaratlagos, ahogy egy kormánymozdulattal a két pályát elválasztó füves részre kanyarodtam, és fokozatosan lassítva lefékeztem. Hét-nyolc autó mellett is elhaladtunk, mire a kocsi megállt.

- Ez igazán meleg helyzet lehetett!

- Az volt, és ez csak akkor esett le bennem, miután megálltunk, és csak ekkor kezdett el remegni a lábam is. De az a mozdulat, ahogy a kormányt elhúztam, az egy igazi Aikidós mozdulat volt. Nem tudatos, hanem az edzésnek köszönhetően az emberben kifejlődő reflex. Ahogy az alapító mondaná: nem a "kis én", hanem a bennem levő "Nagy Én" cselekedett. Az Aikido szerint, a szembejövő erővel, energiával, támadással nem szembeszállni kell (beleállni, mint a karatéban), hanem félreállni, és hagyni, hogy az elmenjen melletted. Ma már természetesen másként vezetek, de tudom, hogy akkor az Aikido adta lélekjelenlét mentett meg minket.

- Hol találkoztál a Sue Brandon Tatamival?

- Az már nagyon régen volt, nem emlékszem, hol láttam először a Sue Brandon feliratos tatamit. De mivel az ár-érték aránya kitűnő volt, kipróbáltuk. Azóta rengeteget vettünk már, és - nem azért mondom, mert nektek mondom, de - nagyon meg vagyunk vele elégedve! Nem vészesen keményebb, mint a hagyományos nehéz tatamik, de lényegesen olcsóbb, és ami nagy előnye: könnyű. Ez különösen azoknak fontos, akik hozzánk hasonlóan mobil küzdőteret használnak, amit fel kell szedni. Nem szakad bele két ember, mint a másiknál. A szállítása is egyszerűbb. Mi hetente kétszer rakjuk le edzés előtt és szedjük fel edzés után rendszeresen. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól bírja a strapát! Nem megy szét a ragasztás sem, a borítás sem rongyolódik el. Szóval nagyon meg vagyunk elégedve!

- Negatívum?

- Nincs, csak azzal kell vigyázni, hogyha nincs faltól-falig rakva, vagy keretben, akkor attól függően, hogy milyen az altalaj, könnyen elcsúszhatnak egymástól a tatamik. Ez a kis tömeg "hátránya". Mi padokkal szoktuk kitámasztani a szélén. Ezért jó lenne talán egy olyan típus is, aminek az egyik oldala például csúszásgátlós vagy ilyesmi. A nehéz tatami viszont nemcsak nehezebb, sokkal drágább is:-( A puzzle tatami sem jobb. Voltunk egy hónapig olyan helyen edzeni, ahol puzzle tatami volt. Sokkal keményebb, egyáltalán nem egyszerűbb lerakni, ahogy össze kell ütögetni a fogaknál, megy szét a foga, és még csak nem is olcsóbb. Legalábbis akkor nem volt az.

- Köszönöm a megtisztelő őszinteségedet, Gábor!

(Az interjút Szilágyi Sándor készítette 2004. 12. 29-én. A *-gal jelölt megjegyzések és a kiemelések a szerkesztőtől vannak.)

     
Miskolci Vöröskereszt    
     
Óbudai Egészségügyi Centrum  
Oktatási intézmények:    
Váci Szakképzési Centrum    
       
Gyulai Szakképzési Centrum    
       
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium  

"Fekete öv" = " Jó Ember" ?

Interjú Székely Sándorral a Székely Budo-Sport tulajdonosával:

- Nem ma kezdte a sportot...

- Valóban, egész fiatalon szerves részévé vált a sport az életemnek, futottam, túráztam, úsztam, eveztem, kerékpároztam. A '70-es évek végén szervezték az "Olimpiai Ötpróba" nevű mozgalmat, amit néhány év alatt többször is teljesítettem. A próbák között volt például a Velencei-tó körbefutása (28km), 100km kerékpározás 5óra alatt, vagy a Balaton-átúszás, ami azóta külön mozgalommá is vált. De a kedvenceim a téli "csúcstúrák" voltak, a gyönyörű hegyvidéki tájakon!

- És a karate?

- Na, ez is érdekes! A karatéval is ezen eseménysorozat kapcsán találkoztam először. Az Ötpróbát teljesítőknek színes műsor keretében adták át az érmeket, a nemzeti színű tréningruhákat és az okleveleket, a Margitszigeti Úttörő Stadionban. Ott láttam életemben először élő karate bemutatót. Adámy István shihan, aki akkor már fekete öves volt, tartotta a bemutatót. Csodáltam a gyorsaságát, ügyességét, erejét, hogy mi mindent tör össze és mi mindent törtek össze rajta... Szóval a látottak életre szóló benyomást tettek rám!

Akkoriban egy bőripari szakiskolában oktattam bőrdíszműves szakmát, és elméleti tantárgyként géptant tanítottam. Szakmai továbbképzés érdekében küldtek a Műszaki Egyetem tanári szakára. Ott láttam meg egy hirdetést, miszerint Kyokushin karate edzésre vártak jelentkezőket. Az edzők Somogyi Zsolt, és Kívés György voltak, akik akkor már "csak barna öves" versenyzőként megjárták a Kyokushin VB-t. Nyolc évig jártam rendszeresen edzésekre és edzőtáborokba. Életem egyik mérföldköve lett ez az időszak.

- Ha már említette a szakmát és a karate szeretét, az üzlete és a termékei széles körben ismertek...

- Kezdettől fogva készítettem többféle edző- és védő felszerelést: kéz- és lábvédőket, boxpajzsokat, meg kéz- és lábsúlyzókat az edzőtársaimnak (akik akkoriban még "tanár úr"-nak hívtak tréfásan). Így amikor 1985-ben átvettem édesapám üzletét, a táblán már az állt: "Székely Sándor Bőrdíszműves és Karate edzőfelszerelés - készítő". Az előbbire a kereslet lassan csökkent, az utóbbira pedig rohamosan nőtt! Az akkor kitalált termékek közül némelyiket még ma is gyártjuk, sokan szeretik, de sajnos egyre nehezebb előállítani olyan áron, hogy versenyképes maradjon a távol-Keleti termékekkel szemben.

- Vevőkör?

- Szinte minden harcművészet képviselői megfordulnak nálunk, minden korosztályból...

- Gyerekek is?

- Igen, vevőkörünk nagy részét diákok alkotják. Véleményem szerint a Karate, és bátran mondhatom, az összes harcművészet sokat adhat a gyermekek - sőt a felnőttek - személyiségének pozitív fejlődéséhez is.

- A fegyelemre gondol?

- Arra is. De önmagunk megismerésében, az emberekkel való jó kapcsolat kialakításában és a felmerülő konfliktusok helyes kezelésében is sokat segíthet a harcművészetben való jártasság. Sok szülő azért fél beíratni edzésre a gyermekét, mert attól tart, hogy verekedőssé válik. Pedig ez pont fordítva igaz. Tapasztalatból mondom, a verekedős gyerekek nagy százaléka az idő előrehaladtával nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá és magabiztosabbá válik. Sajnos persze vannak kivételek. Olyanok, akik nem a Kyokushin Dojo Kun* szellemében élnek a megszerzett tudásukkal. Kezdetben én is azt hittem, hogy aki 'fekete öves', az már csak 'jó ember' lehet...

- Úgy hallottam, idén húsz éves lesz az üzlet!

- Igen, biztosan lesz valami ünnepség. Tervezünk nyereményjátékokat is, és új versenyeket: A már hagyományos Hanami Kupa mellett (február 27.), idén ősszel szeretnénk megrendezni az első SAMAN Kupát! Húsz év nagy idő! Sok minden változott. Húsz éve a Karate, a Thai-box vagy a Kung-fu űzői még lenézték egymás "sportját". Mára nyitottabbakká váltak, megbecsülik egymás "harcművészetét"(!), sőt tanulnak egymástól! Többek között ezért is alakult újjá az "Összharcművészeti Szövetség" is, hogy elősegítse a különböző harcművészeti ágak könnyebb megismerését egymás és a 'laikusok' számára is.

- Én is laikusnak számítok...

- Első látásra sok a hasonlóság, valaki talán azt mondhatná: "Így, vagy úgy, ez csak verekedés". Pedig ez igazából nem sport, hanem életforma. Az egész élet fejlesztése. A testé: erő, gyorsaság, állóképesség, és a sajátos technika, valamint a léleké: ami a szintén sajátos filozófiákból adódik. Erről sokat-sokat lehetne beszélni... Egyébként sokan közülünk többféle harcművészeti ágat is tanulnak. Én a Kyokushin után Iaido-t** is tanultam nyolc évig, Szabó Andrásnál. A különböző harcművészeti ágakról szinte mindent megtudhatnak az érdeklődők a ma már magyar nyelven is megjelent "Harcművészeti Lexikon"-ból, vagy a www.budomagazin.hu weboldalról.

- Újságjuk is van...

- Nekünk ugyan nincs, de hála istennek több harcművészetekkel foglalkozó újság és magazin van már a média palettáján. Elsőként a Büki Péter nevével fémjelzett "Magyar Budo*** Magazin"-t említeném. Ő is már 15 éve fáradozik azon, hogy megismertesse és megszerettesse a harcművészeteket az emberekkel a-z-ig (Aikidotól a Zen Bukhan Kempoig). Az utóbbi időben előkelő helyet vívott ki magának a minőségével a "Shogun Magazin", melynek főszerkesztője Szilágyi Dia, aki nem is olyan régen még profi box-ban és Kick-Box-ban jeleskedett. Rendszeresen megjelenik még a "Harcművészeti Magazin", amely majd minden harcművészeti versenyen ott van és hiteles tudósítást közöl azokról. Valamint a "Szaku Magazin", amely a küzdősport mellett a távol-keleti kúltúra megismertetését is szolgálja. Sajnos megszűnt a szintén magas színvonalú "Aikido Magazin".

Furcsa, de ha a 'Balmazújváros' játszik futball mérkőzést 'Rakamaz' csapatával, azt a televízió élőben közvetíti, míg arról, hogy a magyar Kung-fu válogatott győzött Kínában, csak egy fél perces hír-jelentésben tesznek említést! Pedig a mieink hihetetlen jó eredményeket érnek el világszerte, mindenfajta ágban, például Karatéban, Kempoban, Kung-fuban, Kick-boxban... ezeket szeretnénk megismertetni mindenkivel.

- A "saját" versenyzőik is igen sikeresek...

- Igen, a "saját" versenyzőink. S. Kovács Ádám, Mexikóban ezüstérmes lett. Ugyanott Klima Zsuzsi két kategóriában is elhozta a bronzérmet, sőt a párizsi Open-en most januárban szintén bronzérmet szerzett. Őket az Adidas Martial Arts kizárólagos magyarországi forgalmazóiként támogatjuk. Rajtuk kívül van két -bátran mondhatjuk- világhírű versenyzőnk is: Nagy Csontörő János, és a "box-hercegnőnk", Dr. Csábi Bettyna, akiknek az eredményeit szinte fel sem lehet sorolni!

- Mik a tapasztalataik a Sue Brandon Tatamival?

- Az utóbbi évek során sok Sue Brandon Tatamit adtunk el ügyfeleinknek. Rendelések érkeztek magánszemélyektől, közületektől (iskolák, rendvédelmi erők) és sportkluboktól egyaránt. A vevőkörünk széles skálája ellenére reklamáció a mai napig nem érkezett hozzánk! A termék ezért beleillik kínálatunkba, mert mi mindig nagy hangsúlyt fektettünk a lehető legjobb minőség elérésére!

- Kedves, Székely Úr! Köszönjük az interjút, és további sok sikert kívánunk! ***

* Dojo Kun = "Az edzőterem eskü", a harcművészek életét irányító erkölcsi irányelvekre vonatkozó fogadalomtétel. El is olvashatja a szövegét, ha kattint! ** Iaido = "A kardrántás művészete" *** Budo = a harcművészetek összefoglaló neve (angolul: Martial Arts [ejtsd: mársöl árc])

(Az interjút Szilágyi Sándor készítette 2005. 01. 19-én. A *-gal jelölt megjegyzések és a kiemelések a szerkesztőtől vannak.)

     
Budapest Főv. IV ker. Újpest Önkormányzat / Bene Ferenc Általános Iskola /  
     

Interjú Szileszky Péter, I. danos Aikido instruktorral , a Torii (kapu) dojo vezetőjével:

- Kérlek, nézd el nekem, hogy nem vagyok annyira járatos a témában, de annyit azért már tudok, hogy az Aikido nem sport, hanem harcművészet. Hogyan kerültél kapcsolatba vele?

- Ez 1988-ban egy véletlen folytán történt. Korábban 8 évig fociztam az UTE, majd később a Volán SC csapatában. Az aktív foci befejezését követően már nem sportoltam, viszont borzasztóan hiányzott az életemből a mozgás. Egy barátom látott egy hirdetést és nyaggatott, hogy menjünk le, nézzünk meg egy edzést. Lementünk Gollo Michel francia mester által tartott edzésre, aki tulajdonképpen meghonosította Magyarországon az Aikidot. Nagyon megfogott ennek a harcművészetnek a filozófiája és mozgáskultúrája! Onnantól kezdve egészen 1998-ig Gollo Michel mellett edzettem. 1999-ben szereztem meg az I. dant, és azóta folyamatosan tanítok.

- Jellemző a sérülés az Aikidóra?

- Nem jellemző. A 6 év alatt, mióta tanítok körülbelül 4-5 sérülés fordult elő. Az edzéseket mindig alapos bemelegítéssel kezdjük, pontosan azért, hogy elejét vegyük a sérüléseknek. Ezenkívül az esés-technika helyes és alapos elsajátítása szintén nagyon fontos a sérülések elkerülése érdekében. E nélkül nem lehet megtanulni a későbbiek folyamán a látványos mozdulatokat, dobásokat sem.

- Hol tartod az edzéseket?

- A Prizma Általános Iskolában /Bp. XIII. Váci út 57./, ahová mindenkit nagy szeretettel várok hétfőn és pénteken 17.30-19.30 között, tel: 06-30/900-7308. Mi egyébként '99-ben csatlakoztunk a Magyarországi Kobayashi Dojok Egyesületéhez, amelynek vezetője a most már 4. danos Szabó Balázs mester. A dojoban a Sue Brandon Tatamit használjuk, mert hosszú élettartamúak, jó minőségűek, és kifejezetten jól bírják a mindennapi "strapát". Ezenkívül eddig még egyik sem szorult felújításra, ami szintén a jó minőségét bizonyítja.

- Milyen korosztályból kerülnek ki a tanítványok?

- Az Aikido korhatár nélküli éppen ezért az 5 évestől a 60 évesig mindenki megtalálható. Nagy örömmel fogadtam, hogy a Nemzeti Alaptantervbe bekerült ajánlásként a Judo mellé az Aikido is, amelynek megvalósítását kifejezetten fontosnak tartom. Nem csupán azért mert egy új mozgáskultúrával ismerkedhetnének meg a gyerekek, hanem azért is, mert az Aikido elsajátítása nagyon jó hatással van a tanulmányi eredmények kifejezetten pozitív irányba történő fejlődésére is!

- Talán mindezt segítheti az is, hogy a honlapunk cikkeit testnevelő tanárok is olvassák.

- Remélem igen, és kérem is őket, hogy segítsenek e cél mielőbbi elérésében, mert mint kétgyermekes apuka tapasztalatból tudom, hogy az Aikido nagyon hatékonyan segíti a gyerekek fejlődését mind szellemileg, mind pedig az erőnlét tekintetében.

- A mindennapi életedre milyen hatással volt az Aikido?

- Egyrészt az Aikido egyenessé, magabiztossá tett. Én ennek a harcművészetnek a segítségével találtam meg a belső harmóniámat, és éppen ezért nem tartozom az ideges, feszült, flusztrált emberek közé. Másrészt jól eső érzés arra gondolni mennyi tanítványt készíthettem már fel vizsgára 1999 óta, és közülük - kettő kivételével -, mindenki megfelelt!

- Péter, köszönöm az interjút, és további sok sikert kívánok!

(Az interjút Szilágyi Sándor készítette 2004. 12. 30-án. A *-gal jelölt megjegyzések és a kiemelések aszerkesztőtől vannak.)

Óbudai Egyetem  Budapest

 

Melyiket a három közül?

Hagyományos, nehéz tatami, mikrocellás könnyű tatami, vagy puzzle. Melyik a legjobb? Nos, attól függ...

Interjú Zsolt Péter, shotokan karate mesterrel, aki nemcsak egy harcművészeti klub vezetője, hanem viszonteladó partnerünk, a Hunor Vállalkozás menedzsere is egyben:

- "Cégem már hosszú ideje szolgálja a küzdősportok szerelmeseit, úgyis, mint a Kamikaze - új nevén: Kaiten - karateruhák márkaképviselete, és úgyis, mint a minőségi Tatamik forgalmazója.

Sokan a tőlünk Sue Brandon Tatamit vásárló ügyfeleink közül visszatérő vevőinkké váltak. Pedig, mi nem kizárólag Sue BrandonR Tatamit forgalmazunk, és mindig részrehajlás nélkül, a vevőink igényeit maximálisan figyelembe véve ajánljuk a számukra legmegfelelőbb terméket.

Az általunk kínált három tatami mindegyike minőségi eszköz és sajátos szükségleteket, igényeket elégít ki.

1., A ma még legelterjedtebb, hagyományos, szivacs-vagdalékos belsejű tatami, amit forgalmazunk, a kategóriájában világvezető márka, éppen ezért az ára érthetően a legmagasabb. A test védelmét kiválóan látja el, talán az egyetlen nyilvánvaló "hátránya", a tömege: egy szabványos 2nm-es, 4cm vastag tatami több, mint 21kg, ami megnehezíti az áthelyezesét, különösen a fiatalabb korosztály számára.

2., A Sue Brandon Tatami minősége cseppet sem marad el a világelsőétől. Két legszembetűnőbb előnye a hagyományos tatamival szemben: az ára*, és a súlya**, hiszen a mindössze 7,5kg-os tömegével akár egy gyermek is könnyedén tudja mozgatni! Ugyanakkor a borítás sem csúszós, és nem okoz égető érzést, mint az némely puzzle tatami esetében tapasztalható.

*Ennek az az oka, hogy a márkanevet nem kell megfizetni, csak a minőségi eszközt.
**A kis önsúly a speciális levegő cellás szerkezetű különleges belső résznek köszönhető.

3., Az általunk forgalmazott koreai gyártású puzzle tatami szerencsére szintén jó minőségű termék, mind anyagában, mind kialakításában. Mivel csak 2,5cm vastag, és egy puzzle-darab csupán 1m x 1m széles, ezért könnyű és feleannyiba kerül. Mivel kétszer annyi darabból áll, a gyakori lerakás - felszedegetés viszonylag fáradságosabb, mint a Sue BrandonR Tatami esetében, összeszedve azonban kisebb alapterületet foglal. A gyengébb minőségű gyártmányoknál idővel a sok le- és visszarakás a kapcsolódási 'fogakat' is kikezdi.

Attól függően tehát, hogy kinek, milyen szempontok fontosabbak igazán, mindenki megtalálja nálunk a számára megfelelő sportszőnyeget."

Budapest, 2004. december. 20. (Az interjút Szilágyi Attila Sándor készítette, a *-gal jelölt megjegyzések és a kiemelések a szerkesztőtől vannak)

     
Miskolci Fráter György Katolikus Gimn.    
     
I Béla Gimnázium  Szekszárd  
     
     
Király Endre Szakközépiskola Vác  
     
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem  
       
II. Rákóczi Ferenc Gimnázium    
       
Budapesti Műszaki Főiskola (Kandó Kálmán)  
Sportegyesületek, szakosztályok, alapítványok:      
Magyar JU-JITSU Szövetség Kecskemét  
       
Hikari Aikido Egyesület Szekszárd  
     
Magyar Aikikai Aikido Egyesület  
     
HONVÉD Budai SE  
       
Harcos Kutyák Kempo SE  
     
Magyar JU-JITSU Szövetség  
     
Mátészalkai MKT  
     
Magyarországi Kobayashi Dojok Egyesülete  
     
Törökbálinti Torna Klub Cselgáncs Szakosztály  
     
Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportszervezet  
       
Dózsa DSE    
       
Fitt-Fut Alapítvány  
       
Gyulai Aikido Klub    
     
Békés megyei AIKIDO Sport és Kulturális Egyesület      
       
Egészségért és Küzdősportokért Alapítvány      
     
Fitt Sport Egyesület JUDO, Ninjutsu Szakosztály    
Budo boltok:      
SE Sportellátó  
     
Hunor Vállalkozás Budapest  
Egyéb:    
Klebelsberg Kultúrkúria    
       
Marczibányai Téri Művelődési Központ    
     
WAI-THAI Kft.    
     
JANA Thermal Rt.    
     
Információs Hivatal Adminisztratív és Gazdálkodási Igazgatóság    
     
Ferencvárosi Művelődési Központ IX. ker.    
     
Petőfi Művelődési Központ Hűvösvölgy